• Kezdőlap
  • Babám lesz, de nem szeretném
  • Őszintén az abortuszról

Őszintén az abortuszról

Lányok és asszonyok, akik válsághelyzetbe kerültek, és úgy érzik, hogy a zsákutcából csak egyetlenegy megoldás vezethet ki: ha újonnan fogant gyermeküket elvetetik. Kétségbeesés, zavartság, gyors döntési kényszer, veszélyérzet, fenyegetettség, elhagyatottság – csak néhány az érzelmek közül, amikkel hirtelen szemben találják magukat és egyedül, igen, legtöbbször egyes egyedül kell szembenézniük velük.

A nőt, az anyát párja kimondva vagy kimondatlanul is az abortusz felé hajtja, ha nem ad neki lelki támogatást, ha nem fogadja el, nem akarja a „nem várt” gyermeket. Ezzel könnyen és egyszerűen „el van intézve”. Nem kell kisebb-nagyobb áldozatot hozni, nem kell lemondani, nem kell elszántan akarni és küzdeni, minden megy a régi kerékvágásban. De milyen sebet ejt az anyán? Tudjuk, hogy az abortusz a későbbi gyermekszülésre nézve kockázatokkal jár: koraszülést, spontán vetélést és meddőséget okozhat. A veszélyek mellett a nőknek a kudarcélménnyel is meg kell birkózniuk – hiszen mi mást jelentene a nőnek így megválni gyermekétől, mint megfosztatni a teljességtől, az élet adásától, attól, amire teremtetett? És vajon hol az apa, a társ, a család, a szűkebb és tágabb környezet, a társadalom felelőssége a történetben?
 
Felmérések szerint a férfiak nagy része Magyarországon úgy érzi, hogy neki semmi köze az abortuszhoz, az a nő döntése.
  • 1
  • 1
  • 1
  • 1
  • 1
  • 1