Élettörténetek

Félelemmel vegyes öröm, türelmetlen várakozással terhelt boldogság, reményteli vágyakozás az alig hihető csodára. Érzelmek, amik egyszer magasba röpítenek, máskor lenyomnak, hogy szinte levegőt is alig kapunk. Hogy mennyi küzdelem, szeretet, türelem és akarás kell, amíg végre megfogan, hány év kitartó próbálkozás, orvoshoz el, és hány „megintnemsikerült” – azt csak az a pár tudja, aki mindezt már átélte.

Azt ellenben mindannyian tudjuk, hogy ez még csak a történet kezdete, amit a várandósság rövid kilenc hónapja, a szülés és a gyermeknevelés követ. Problémák mindig vannak, ahogy megoldások is. A kérdés csak az, hogy ki hogyan éli meg a megpróbáltatásokat, hogyan tanul – ha tanul – belőlük és fejlődik általuk. Hiszen teher alatt nő…

A Szubjektív napló örömökről, csodákról és fájdalmakról egyaránt mesél, úgy, ahogy a szülők áélték. Bár nincs két azonos történet, de hasonló élethelyzetek adódnak, és segít, ha egyikre vagy másikra már ismerősként mosolyoghatunk, mert találkoztunk Szilvivel, Benjáminnal és másokkal…
  • 1
  • 1
  • 1
  • 1
  • 1
  • 1