Örökbefogadás

Az utolsó esély, a végső menedék, hogy a párból család legyen. Legtöbben akkor határozzák el, hogy örökbefogadnak egy gyermeket, amikor már nem bíznak az orvosi beavatkozások/segítségnyújtás sikerében.

Örökbefogadó szülőnek lenni nem egyszerű feladat, a hosszadalmas és igen bürokratikus jogi procedúra mellett saját érzelmeikkel, aggodalmaikkal is meg kell küzdeniük a pároknak, akikre rettenetes nyomás nehezedik a társadalmi elvárás miatt, hogy gyerekük legyen. Hiszen „gyerek nélkül nem élet az élet” és „önző” vagy éppenséggel „csökkent értékű” az, aki nem akar, vagy akinek nem lehet gyereke. A nő helyzete ebben a folyamatban ráadásul különösen nehéz, hiszen önértékelési válságot is fel kell dolgoznia: azon kell túllépni, hogy nem lehet saját gyereke.

Az örökbefogadó szülők megfelelő felkészítése az életükben bekövetkező várható és másoknál tapasztalt érzelmi változásokra, megnyilvánulásokra éppen ezért rendkívül fontos – e felett már csak a gyermek érdekei állnak... De sem a gyereknek, sem a szülőnek nem jó, ha az örökbefogadók nem szembesültek saját érzéseikkel, nem dolgozták fel fájdalmukat, és úgy válnak szülőkké, hogy nem is tudják mire vállalkoztak.

Magyarországon kétféle örökbefogadási gyakorlat létezik: a nyílt, ahol a vérszerinti és az örökbefogadó szülők ismerik egymást és a titkos, ahol ez nem lehetséges. De bárhogy történjen, a gyermeknek joga van tudni a tényről, joga van megismerni vérszerinti szüleit is.
  • 1
  • 1
  • 1
  • 1
  • 1
  • 1