Nő vagyok

A legtöbb nő nem ismeri és nem szereti testét, nőies vonalait, nem lát magában semmi szépet, nem fedezi fel önmagában a természet tökéletes alkotását. Ahhoz, hogy a média által sugallt „tökéletes női” modellt megvalósítsuk állandóan testünkön kellene munkálkodnunk, hogy elfogadható állapotba hozzuk.

A lábunk túl szőrős: szőrtelenítsük, a combunk túl ragyás: kenegessük narancsbőr elleni krémmel, ha a mellünk túl kicsi, tetessünk bele szilikont, ha lóg és nem akarunk kés alá feküdni, akkor legalább hordjunk rafinált melltartókat, varrassuk fel a ráncainkat, de ha nem, akkor kenegessük méregdrága krémekkel. Libegjünk-lobogjunk fehér tüllökben és selymekben, láthatatlan szárnyas betétekre hullassuk decens kék vérünket, vagy biciklizzünk fehér nadrágban, amikor menstruálunk. Végül, ha kultúránk határozott elvárásai ellenére mégis öregedni kezdünk és utolér minket a klimax, szedjünk hormonokat vagy egyszerűen pakoltassunk ki mindent, akkor azzal sincs már gond.

Valóban csak ennyi lenne a nő? Csupa gyötrelem és kín a teste, aminek „rendbehozatalához” külső segítség kell? És hol a természetesség, az ősi női erő, a belső sugárzás, az igazi nőiség, amitől férfiak hadai gyengülnek el, válnak lángoló szerelmessé és amitől síró gyermekek csendesednek el? Mit jelent nőnek lenni ma?
  • 1
  • 1
  • 1
  • 1
  • 1
  • 1